Versektől zengett Kecskemét főtere

2017.04.12.

Kedden ünnepeljük a költészet napját. Ebből az alkalomból közös szavalásra gyűltek össze a verskedvelő gyerekek és felnőttek Kecskemét főterén, ahol közösen szavaltak két bábszínész segítségével.

A városháza előtt elhangzott például Arany János Toldijának egy részlete a költő születésének 200. évfordulója alkalmából.

Több mint 200-an gyűltek össze Kecskemét főterén, hogy versmondással ünnepeljék meg a költészet napját.

– Először öt évvel ezelőtt szerveztünk nagy versmondást. Szerettük volna az ifjúsági otthon falai közül kivinni a verseket a főtérre, hogy mind többen részt vehessenek bennük. Ebből jött aztán az ötlet a közös versmondásra– mondta Csizmadia Ilona, a Hírös Agóra Ifjúsági Otthon programvezetője az M1-nek.

 

Forrás: hirado.hu

Ha teszett Önnek a cikk, ossza meg másokkal is!